Mintha Isten ujja beleborzolt volna a felhőkbe most...

nem látni a Holdat csak, halvány csillagot.

S nem látom a Holdban különös arcodat,

s várom újra-újra lázító csókodat.

S a várásban az órák; egyre-egyre évek,

s oly nehéz visszatartani, hogy szeretlek téged.

Nehéz visszatartani ezt szóról-szóra,

mert nem tudhatod még, hogy szívem téged óhajt.

Tisztulnak a felhők, oszlanak már,

s várom a Holdat, keresem, hátha rámtalál.

Ha nem ma talál rám...hát majd holnap,

s azután újra láthatom gyönyörű arcodat.

Fekete tollas képzeletbeli varjú-szárnyakkal szállt alá az est...

Szívem, a világ minden porcikájában csak téged keres.

Kereslek a hídban, kereslek a kőben,

kereslek álmomban, a szétgereblyézett felhőkben.

Kereslek minden egyes füstös szippantásban,

kereslek a csendben,s a cigi hamujában.

Kereslek minden lépésben s a felvert út porában,

a tücskök zenéjében talán majd megtalállak.

És erősen ver a szív,mi fantáziát táplál,

mert nem akarok többet meghalni árván.

S.A.

álomkép

Rejtett álmaimban élénken

jelensz meg,az ébredést kínná varázsolva.

-S én hűen várom illanó víziók

lacsapódását a köztünk forró levegőbe.-

S kárpótlásul álmomban csókolsz átkarolva.

S.A.

álom

Éjjelente álmomban,

magam mögé,agyamba'

barnatollas bagolyszárnyat növesztek.

Elrepülök messzi földre utánad,

s később nélüled a mindenségbe,

hol vérző felhők alatt,

meghalok érted,s csókjaid miatt.

S.A.

régebbi-kérdés

napok óta felém se nézel,

nem ragyog tán már a szemed fénye?

s nincs tornádó-mit átvészel

az ember-mi gondolatok örvénye?

hová lettél, hová tűntél előlem,

s mikor néztem rossz felé mellőled?

lehetek e hibátlan szemedben,

s jártam-e egyáltalán a lelkedben?!

mit ért eddig minden,-s mit fog-

ha a lélekhez eddig,s innentől,

tiszta vér... hús nem tapad?!

allegória-régebbi

Ha te disznó vagy,s nyakkendőd

pirossá válik rajtad,

Lehetnék asszonyod,szeretőd

ki fejét rád hajtja

párás, neszelős éjjelen.

Aranyszalaggal kötném át

a csókot, mit lopna szám

tőled.

S árnyékba bújva eltűnnénk

dagonyázva boltozat

alatt,megteremteném őt,

ki te vagy.

S válaszként vidd agyam

tekergős allegóriáit,

a poros, víztől dohos

párnáid szövetébe,

ha éjjel újranézed

ezt a lágy álomképet.

Dohányfüstbe fullad

most a tenger,s világ.

S.A.

éjjeli gondolat -régebbi

Hajnali órában nyugovóra térve,

üres ágyamban képzet bolyong rólad,

-mint kortyolod a bíbor koronázta hajnali fény levegőjét.-

s engem a hideg ráz,magányom miatt.

S.A.

néma imám

Nem hibáztatlak,mert nem tudod,

hogy imáimba foglalom éjjel a neved.

Nem hibáztatlak,hogy nem érzed még,

hogy szívem sopánkodva téged szeret.

Magamnak róvom fel,hogy lopva nézek utánad,

s hogy nem merem mondani,hogy érzek irántad.

Magamnak róvom fel,hogy nem fogom kezed-

hisz amikor csak lehet,találkoznék veled.

Magunkat hibáztatom keserű nappalon s éjjelen,

Mik néznek minket addig,míg egymástól távolba mered

a két szem. S tekintetük útja a szürke végtelen,

mi lelkeinket körbefogja,mint egy aranykeret.

S senkit se hibáztatok e derűs időrészekben,

mert félholtra vert,boldog remény a szívem.

Egyszer talán dobogni is fog mikor kettesben

újra félve nézünk egymásra.

S téged emellek a szív-piedesztára,

mit csak imáimban tettem eddig.

Miről nem tudsz,nem hallasz

többé, a végtelen örökig.

Schnabel Annabella