kalandvágyó ábrándozó szerelemes

A kalandvágyó ábrándozó szerelmes

Hiába zuhog kinn a szürke hideg eső,
Ha meleg tavaszi szél járja át a bensőm.
A szomorúság öreg vásott fogai,
Ha belém harapna,rajtam kopna ki.

A boldogság...az elégedettség.
Bár tudom,szerelemben élni merészség.
S ha ez tiltott,ám de szép dolog,
Akkor azt mondom:
Harcolok érte míg a szívem dobog.

Megtalálom lassan saját utamat.
Készülődj,szedd össze hát magadat.
Mert az útitársam te leszel,s nekünk a szerelem
Az iránytűt-hogy ne tévedjünk el-szívedben keresem.

Az úti cél pedig a titkos vágyak szigete,
S majd, ha kikötöttünk,megváltozik mindkettőnk élete.
Még szürkület előtt a szerelem gyümölcsét keressük,
Hogy az édes nektárt egymás testéről ehessük.

S ha már egymással jól laktunk,
Gondolom,majd megszomjazunk.
Hűsítőként ambrózia levet csepegtetünk egymás nyelvére.
Átölelve egymást a naplementébe kívánjuk:
Ennek sose legyen vége

Schnabel Annabella

a vers 2010 július végi

a boldogságot kereső boldog

a boldogságot kereső boldog

A gyönyörű mosolya,mit felém ereszt,
Az mi szívemben oldja a reteszt.
S miközben édes nevetését hallgatom,
Úgy gondolom:van még remény a világon.

Szívemben a boldogság melege lengedez,
S mostmár a várt kérdést biz én felteszem:
Vajh' mire jó ez az egész-mondja az ész-
Ha a boldogság úgy is megemészt?

A szív csak vár,lecsendesül..hisz kortalan,
Sokat várt már a szegény sorstalan.
Ha boldog vagyok,akkor minden olyan jó,
Bár ez az értelme az életnek,mégsem megoldható.

Schnabel Annabella

a vers 2010 július végi

vers, petinek...:)

ez a vers annak a barátomnak szól, akit én nagyon szeretek,szinte az öcsém:))))(a vers 2010 es)

Vers Petinek

Van nekem egy nagyon jó barátom,
Érte szól minden szívddobbanásom.
Mert én a Petit úgy szeretem,
A bántatot mellette temetem.

Azt mondják róla,hogy cinikus ő,
Bár számomra ez ugyan csak meglepő.
Hiszen Pííít velem mindig olyan kedves,
Mosolyát rám ereszti,ami cserfes.

Nem tudhatjátok,de elárulom,
A Peti szemeit szívesen bámulom.
Gyönyörű smardgja úgy villan szemének,
Hogy attól nagy szava ered a szerénynek.

De ez a srác,bizony egy gavallér,
Bárcsak ezt sokan észrevehetnék.
De én akkor is vidám vagyok vele,
Attól függetlenül,ha más nem látja a jelet.

Schnabel Annabella

a tamás-eposz

kedves olvasók!(: ez a művem egy igaz történetet mesél el,kicsit ugyan kiszínezve, irónikusan.:)
(a vers 2010 es, és az egyik ismerősömről szól..mondhatnám 'barátnak' is.:) )

A T A M Á S EPOSZ
(MESÉLŐ:)

Igaz történetét mondom el most, annak a srácnak,
ki csókkal lopott érzésekkel, szívét zúzta egy lánynak.
Úgy olvasd, hogy tanulságát szűrd le, mint a jó bort.
Nehogy ilyen verembe ess, vigyázz ne légy' botor.

Nem mondanám,hogy a mese jó lesz vagy kellemes,
Hisz ez az egész történés természetellenes.
S hogy tudnám ezt jobban bemutatni,
Mint a leány érzéseit felkutatni?!

(LÁNY: )
Volt egyszer egy tanácstalan srác,
Akiről mondhatnám,hogy egy pác,
Hisz úgy csípett belém az érzések közt,
Beszélnem nehéz lenne arról sokszemközt.

Szemei,mint az elegáns szelídgesztenye,
Aranybarna tekinte még akkor sem eresztene,
Ha könyörögően fohászba foglalnám a szemem.
Hisz ő az,ki után lelkem mélyen eped.

Egyszer,mire vártam,végre megtörtént,
S ezzel a srác , bizony szaggatta a törvényt.
Hisz bilincsben van már az ő keze rég,
De ettől még ezt megtörette rajta a kéj.

A bilincs amikor halkan megtöretett,
-amit aztán a csókok hada követett-
Nem is sejtettük hogy mi fog jönni még,
De most már tudom:az egyedüllét.

S ezt az érzést,ha tehetném se kérném,
Bárcsak minden maradhatna,mint örök élmény.
Hiába jár ő mással , már hosszú évek óta,
Mégis hittem csókját, azt' becsapott a balga.

S ha még megtörténne többet,továbbra is őt látnám a dögnek?
Hisz' akit aztán igazán szeretne,nincs ott, hol a szíve lenne.
S majd elmúlt élte végén látja, mamusz-volta nem jó pálya.

(MESÉLŐ:)
"Mamusz falván" éldegélve vegetál majd,
S hosszú élte, örök búban végzi a bajt,
Egyszer reá döbben ébredve :(FÉRFI:)-Jól elcsesztem!!
-Mamusz falván nem jó létem,elcsesztem..a kurva élet!

"Bárcsak papucs lettem volna!
-kiált fel az öreg csóka-
-Mert a mamusz olyan gáz,
Párját annak nem találsz."

"-Minden ember felém mutat,
Hogy nem találom a kiutat.
-Mért nem figyeltem a lányra,
Kivel régen csókot váltva,
Örök szerelmet találva
Mamusz-énem köddé válna?"

(MESÉLŐ:)

Remélem, hogy megértetted, mi a tanulsága;
Ha nem figyelsz,az életedre dobhatod kukába.
Minden papucs, mamusz- falvi változzon meg gyorsan.
Ne törje szét szívet annak, ki szerethetné jobban.

Schnabel Annabella


a mű, nem az eposz műfaját képviseli, csak hasonlót.:D

egyszerre csak esni kezdett...

esett..és én csak kinéztem az ablakon....és tűnődni kezdtem...

Már megint esett. Az ablakomból ülve szemléltem a természet ajándékát: a szapora esőt. Az esőcseppek úgy kergették egymást, mint megannyi pillangó tavasszal, ha a friss virágillat előcsalogatja őket. Tavasz… Tavaszi eső… Túl bolondos, túl szertelen. Annyira szertelen és szeleburdi, hogy az utóbbi időkben többször is meglátogatta már földünket. Elmosolyodtam, becsuktam szemeimet, és a lelkemmel láttam mindent. Füleimmel hallgattam az ütemes kopogást. A levegőbe beleszagolva megcsapta az orromat az eső illata. Csak lassan kúszott fel az orromba; ázott növények- gondoltam. Ekkor ráeszméltem: még mindig esik. Mindig máshogy, egyszer szemerkél, másszor szapora, mint a kisállat szívverése. Bekapcsoltam a zenét. A bágyasztó ír dallam körülölelt, akár csak az eső gyönyörű képe. Szakadatlanul esik. De nézd, a távolban épp most ereszkedik le a fáradt Nap. Az ég alja szürke és kékes színben egyesülve játszadozik, s aki ezen tovatekint, látja, hogy hátrébb lassan vánszorog lefelé. Az ég alját bíborszínűre festi. A narancssárga szín megelevenedik, mintha a tűz lángnyelve pattanna ki a kályhából, olyan vadul és erőteljesen törekszik elő. Lassan a felhők alá csusszan az erőtlen Nap. Az ég alja izzik, mint a parázs, mely fáradt lánggal ég. Még utolsó erejéből felragyog aranyszínben izzó korongja, méltóságot követelve. Gyönyörű volt. Az ember szebbet nem is kívánhatna, bár az eső még mindig esett. A zene lágy dallamokba foglalta az ír érzésvilág lényegét. Ahogy kidugtam a fejemet, könnyedén lehunytam szemeimet. Lágy huppanással egy esőcsepp halt meg pilláimon… A gondolatomat hirtelen máshova röpítette a zene. Megnyílt az út, és már máshol voltam. Körbe fordultam, hol lehetek… Egy csodálatos erdőben. Tábortűz ropogott a tisztás közepén, emberek beszélgetnek. Lárma, zűrzavar, a hideg levegő illata, mely frissen gyújtott fa illatával keveredve szállt tova. Ha a hátam mögé néztem, a vizes talajú, moha pázsittal borított erdőt pillantottam meg, mely éjjel ugyanúgy lepihent, mint bármi más. Csak az emberek voltak ébren. A zaj, amit csaptak, a kacajok sorozata csalogatóan hívogatott engem. Nagy levegőt vettem. Elindultam. Távolról már észrevettek, és izgatottan várták, ahogy közeledek. Hirtelen mindenki arcára mosoly ült ki. Az egyik férfi felállt, és felém nyújtotta kezét. Belenéztem smaragdzöld szemébe. Rabul ejtett a pillantása. Lassan nyúltam keze felé, és hirtelen megtörtént. Minden lelassult. Kezeink egymásba csúsztak, és maga felé húzott gyengéden. Most már értettem, mit akart. Mindenki felállt, csatlakoztak hozzánk, és egy kört alakítottunk. Megszólalt a hegedű szertelen, vad hangja. Felcsendült a hárfa és a dob ritmusos lüktetése. Miközben a zene szólt, a lángok szilajon pattogni kezdtek, mintha csak a lelkünk irányította volna őket. Táncoltunk. Mindannyian a tűz körül, és a tűz is körülöttünk. Csodás érzés volt, ahogy a tánc energiája átjárta a lelkem minden zegét- zugát. Szívem legrejtettebb szintjeihez eltalált, ami mámorító érzéssel töltött el az egyesülés pillanatában…. Megszűnt az idő, a tér, csak mi voltunk a természetben. Hirtelen minden elhalkult, és lassulni kezdett. Szomorú lettem, nem akartam, hogy vége legyen. De ez még csak a kezdete volt mindennek. A körből kiállt mindenki és elmentek. Csak én voltam ott a természet lágy ölén és a tűz. Egyedül maradtam. Rendületlenül néztem, ahogy lassan pattog a tűz szikrája, és ahogy egyre erőtlenebbé válik. Végignéztem hogyan kapkod a levegő után, hogy tovább élhessen. Végül feladta küzdelmeit, és megadta magát a dicső természetnek: kialudt a parázs is. Csönd lett és sötétség; dermesztően hideg. Hirtelen valaki puha mozdulattal megérintette a vállamat. Ő volt az. Szólni akartam hozzá, de elmosolyodott és az ajkaimra tette mutatóujját. Megállt bennem a lélegzet, nem akartam többé beszélni. Leült velem szembe, törökülésbe. Nézett rám. Néztem rá. Nem tudom mi járhatott a fejében, de még ha ki is tudtam volna olvasni, most nem voltam rá képes. Túl szűzies pillanat volt. Smaragd zöld fagyos tekintetével magához láncolta a tekintetemet, s megtörte a csendet: Gyere velem! S én engedelmesen követtem őt. Kivezetett az erdő sűrűjéből, azután egy tóparthoz értünk. Leült, én leültem mellé. Nemsokára új látogatót köszönthettünk társaságunkban, a magányos, elegáns, csendes Holdat. Ezüstös fénye a mellettünk csörgedező patak habjain tükröződött. Minden csillogott, s a holdvilág selymes fényében fürdött. Ott ültünk, és csak néztünk egymásra. Te, meg én…. Emlékszem a képre, ahogy az ezüstös fény simogatta az arcodat, s azon végiggördülve csókot hagyott az ajkaidon. Kinyújtottad a kezedet felém, s én lassan megközelítve azt, a tenyeremet a tenyeredhez nyomtam. Éreztem ujjbegyeid melegét, a benne csörgedező kis erek lüktetését. Éreztem, ahogy tekinteteddel levetkőztetsz. A szíved dobbanásai egyre gyorsabban ütötték ki az ujjaid hegyén a bőrt, tudtam, hogy kalapálsz, annyira kívánsz. És ekkor megadtad a jelet. Lelkemen a boldogság és az elégedettség hulláma futott át. Közeledtél felém. Egyre közelebb hajoltál, s megálltál egy pillanatra. Láttam, ahogy a puha szád megduzzad a vértől. Csókod az ajkaimra lehelted, mily’ édes volt e pillanat! Majd kinyitottad szemed, amiből csak úgy szikrázott a boldogság és az izgatottság világoskék lángja. Ezután már sokkal határozottabb mozdulatokkal nyitottam feléd. Hajadban az ujjaim játszadoztak, mint a lágy szellő a virágokkal, majd megcsókoltalak. Kezed testemhez ért és zarándokútba kezdtél. Végig simítottad a hasamat, majd a derekamat. Hirtelen arra eszméltem, hogy a fű felé dőlünk. Lágy huppanással a mohatakarós földön találtuk magunkat. Csodálatos érzés volt. Egy könnyed mozdulattal mellém heveredtél, és együtt néztük a csillagos eget. Összetalálkoztak a tekinteteink, elmosolyodtunk, mikor megszólaltál: Na, majd ha abbahagytad az érzelgősködést, kinyomom az ipodom. Addig zenét hallgatok. Nagyot sóhajtottam, és megböktem a vállad: Ennyi volt. Vége az érzelmességnek………

Schnabel Annabella

szeretet ünnepe közelgett

karácsony táji szerelmes vers:) még ... 2009 es

Fagyos a világ

Mintha minden múlna,
S beköszönt a Tél.
Fagyos éjszakákon,
Rád gondolok én.

Álmom Veled teljes,
Nincs is szebb ennél.
Ha velem vagy Kedves,
S nem búsulok én.

Kicsiny Tündér bálvány,
Álmomba repülve.
Csókot dobsz, arcomon
Illatos pírt hagysz Te.

Mindenkor szeretve
Szeretlek Szerelmem.
Hibáink, bár sok van,
El lesznek feledve.

Itt a Tél, hideg van
Fagyos a világ.
Csak a szív, mi ilyenkor
Meleget adhat át.

Mindjárt jön karácsony:
Ünnepek ünnepe.
Szívünket járja át
Meghitt, gyöngéd zene.

Oly zene, hangja csak
Belülre szóljon.
Vidám boldogsággal,
Jó kedvet adjon.

Várjuk hát, Kedvesem
Együtt a karácsonyt!
Szeressünk, örüljünk,
Minden rossz távozzon.

Hibáink feledjük,
fontos a bocsánat!
Rezegjen együtt szív!
Éljünk a csodának.

Schnabel Annabella

nagyon fáj

volt a napokban amikor nagyon fájt valami.....kiírtam magamból,és mondhatni hogy jobb...

Nem tudod,hogy mennyire fáj...

Nem tudod hogy mennyire fáj….
De nem kivánom hogy tudd
Hazudd,hogy tudod..hazudd
Ez, mitől ráng a gyomorszáj…

Miért…miért tetted velem ezt,
Miért?hogy kínok között elsenyvessz?
S még te várod,hogy újra ragyogjak,
Te,kinek a szíve ura a fagyoknak?

Tudd meg te féreg:tombolok belül,
S a régi szeretet haraggá vegyül.
Ez kellett neked?hát most megkapod
Kóros elmédbe bele fogod vésni a tegnapot.

Jó- e a bosszú? azt mondja meg más,
Nekem nincsen más tisztem,mint a szomorítás.
Pedig nem erre tanítottak régen a bölcsek,
De most mégis arra vágyok,hogy lelkileg öljek.

Eljöhetne már a szép idő,a bolond tavasz,
Addigra csak levenném már a fájdalomtapaszt.
Talán szívem addigra nem okád forró vért,
Nem lesz többé olyan, ami lelkembe mélyen sért.

Schnabel Annabella

vágyódás

vágyódás valakire...vágyódás valamire amit a valakivel valahol csinálnánk....az élet nem egyszerű.sajnos. (a vers 2009 es évjáratú)

Vágyódás

Az éjjelt már vártam,
oly lassan jött el.
A szívem csak zakatolt,
mély érzéssel telt.
Az éjjel már itt volt,
s gyorsan tovaszállt.
A szív mégsem nyugodt
mert Téged kívánt.
Sajnálom most már,
sok hibát vétettünk.
Mégis jó volt Veled;
már majdnem repültünk.

Ki tudja mikor lesz
beteljesült csoda?...
Érzem mindketten várjuk!
S lelkünknek nőni kell oda…
Bensőnk tán tüskékkel
telenőtt nagy folyam,
remélem közösen
eltűnik, kiszakad.
Hogy ketten élvezzük
a szerelem csodáját,
miként a hajnali fény
köszönti világát.
Türelmet, szerelmet
törődést, vágyódást
reményt, és nagy hitet
kérjünk, tán megadják…

Schnabel Annabella

kommentekeeeeeeeeet!!!!!!: D

hiány

ilyen volt az,amikor rámtört még 2009 szeptemberében a hiány érzet...

Ha ma nem láthatnálak

Ha ma nem láthatnálak
tudom, biztosan fájna.
Ha holnap sem lehetnénk együtt,
lelkem a porban járna.
S ha örökké távolból hallhatnám csak hangod,
azt kívánnám: legyél nagyon boldog.
Minden lélegzettel én Hozzád sietnék,
hogy lelkem lássa lelked, mely oly szép, mint a fény;
Életet adó, bensőm megvilágító,
szeretettel teljes, szívemnek kedves.
Ha ma nem leszel velem,
talán még kibírom.
Ha holnap sem látlak,
széthasít fájdalom.
Kis trükköm bevetem,
hogy ne szenvedjek én.
Képzeletben Hozzád repülök,
úgy lépek most Melléd;
Lelkemmel átkarollak,
Tudd: Szeretlek még.

Schnabel Annabella

kommenteket; )

boldogság utáni sóvárgás

kedves olvasó!a következő versemről egy kis infó:2010 ben írtam már,és amint ki is derül benne,egy fájdalmas szerelmi ügyködésről szól...

A csel

Óh,mily fájdalmas e szenvedés,
Tudom,ez volt a cselvetés.
Mely sima szádról hullott alá,
S az,ami rámtalált.

A szavaid úgy peregtek,
Mint ahogy a harmatos cseppek pezsegnek
a virágról,aminek illatáról,
eszembe jutsz te,ki titkos kezeknek.

Óh,ha tudnád mit élek át,
Akkor feltörne a gát.
Engednél szíved érzésének,
S ravasz agyad végzésének.

Érezhetnéd már,lásd meg végre:
Tőled vágyok egy kis kedvességre.
S,ha ezt a szeretet is irányítaná,
Akkor lehetnék csak boldog leány.

Schnabel Annabella

tessék kommentekbe elemezgetni a verset! (:

szerelmes vagyok a szerelembe

a következő művem 2010 ben íródott.olvasását mindenkinek ajánlom,aki már volt szerelmes tudja milyen ez az érzés amiről szól a vers,aki még nem,átérezheti (:

Kérhetsz bármit

Remélem szerelmem felkelti a vágyat,

Tündéri szíved többé nem érné bánat.

Kérhetsz tőlem bármit,én mindent megadok

De csak akkor tudom adni,ha te is akarod.

Kérhetsz tőlem verset,ezernyi rímmel,

Kérhetsz tőlem festményt,ezernyi színnel.

Kérhetsz tőlem bármit,én mindent megadok,

De csak akkor tudom adni ha te is akarod.

Kérhetsz gyengéd kezet,mely simogat éjjel,

Kérhetsz forró estéket,tele szenvedéllyel.

Kérhetsz tőlem bármit,én mindent megadok,

De csak akkor tudom adni,ha te is akarod

Kérhetsz őszinte hű,örök szerelmet,

Kérhetsz örökös sóvárgó érzelmet.

Kérhetsz tőlem bármit ,én mindent megadok

De csak akkor tudom adni ha te is akarod.

Most én is kérnék egy aprócska dolgot:

Add meg az esélyt,hogy lehessek boldog.

Hallgass a szívedre,ó kérlek téged,

S engedj beljebb engem szíved rejtekébe.

Megadnék mindent,ami tőlem telhet,

Kérhetsz akár sírig tartó őszinte szerelmet.

Kérheted hogy örökké,mindig csak veled,

Csak egy dolgot nem kérhetsz:

HOGY NE SZERESSELEK

Schnabel Annabella

tessék kommentelni!kifejezni a véleményét! ( :

népítélet

kedves olvasó!a következő versemet javaslom mély beleéléssel olvasni!címe nincs,de talán elmondhatnánk ezt egy bizonyos népítéletnek, vagy népkritikának!

Végre megtaláltam,s átéreztem azt,
Amire rég vártam,az mit' tőle kapsz.
Ha elmondanám,a felhőkkel szállna tova,
Miközben az ég boltozatját nézem tétova.

Egy eszme,egy út,mit vakon követtetek,
S amiért áldozátok hitvány éltetek.
Tudjátok meg:ez mind hiábavaló!
Mert mi fontos a szívnek,az nem látható.

A szeretet nem ítél,a szeretet áldozat,
Mit már sokszor vehettek szájukra a kárhozat
Mocskos urai,kiknek a vérit egy keselyv dög szívja ki.

S majd,ha kivérezték a fertőt,a kórt...
Akkor lehet majd mondani:
Ez jó mulatság,férfi munka volt.

Schnabel Annabella

tessék csak elemezni(kommentbe)

megnyílt

mindenkit üdvözlök!
megnyílt a blogom,aminek a témái a következőek:
-minden ami eszembe jut (igényes munkává forrasztva)
-minden ami mások eszébe jut (igényes munkává forrasztva)

ezeknek a témái a következőek:
-minden létező irodalmi stílus irányzat
-minden (eddig) nem lézető stílus irányzat

de mindenképpen,saját kútfőből termődő gyümölcsök!

jó olvasgatást! ( :

belluska