Már nincs álom.

Takaró rajtam, de

Lámpavilágon

úszó dallam

mint mély érzés,

a Testen végigjár

Lelkem ég, és

egyenest Hozzád száll.

Próbál súgni

néhány badarságot... - (inkább)

nem szólal meg, hisz

megzavarná álmod.

Csak néz, csodál,

mily fergeteg szól

onnan bentről,

belsőd zugából.

Addig áll ott, míg

észre nem veszed, s

álmodban félig

meg nem teremted

Őt, ki én vagyok,

Most néz szemedbe.

Elcsukló hangot

csók olt. Lebegve

a fergetegben meg

áll a pillanat,

nincs már egy nesz sem,

az idő ragad.

Két kezed fogom,

de már távolodom

Tőled, s mondom ;

- Én örökké tartom.

De hív a jelen,

ezért most

egyik felem

elringatom.

S.A.