Felhőkön keresztültáncolnak a gondolataim,egészen az égig,a cseresznyevirág illatú érzelmeimhez.
Amikor az ember boldog, minden szép lesz körülötte,és kellemes. Mindenben csak egy valamit látsz. A napsugarak gyengéd simogatásában az ő keze érintését, a szellőnek lágy bújásában az ő ölelését. Mindig minden változik, előre megy, néha egy-egy apró figyelmesség kellemes langyossága elönti a szíved.
Heverni a fűben, fogni egymás kezét,és érezni a tavasz illatát. Villanó emlékek átröppenése a gondolataim felett,egy szivárványos pillanat az, ami ilyenkor buja emlékeket idéznek. Felszisszenések, lopott pillanatok, forró csókok, egymás tekintetének rabsága.
Fogva a kezed,az égbolt alatt, csak érezni,érezni kell. Nem tekinteni sehova, csak látni előre. Szavak nélkül koronáznánk a pillanatokat, melyekben a ki nem mondott gondolatok nagy esőcseppként hullanának lelkeinkre.
Hallgatni lélegzésed, behunyott szemed hosszú szempillájának rebegését csodálni,miközben már teljesen máshol járnánk a Föld felett. Ez történni fog, minthogy szükségszerűen kergetőzik a Hold és a Nap az égen, minden egyes nap, hisz szeretik egymást. A csodákat tükörbe zárva hagyjuk hátra meg egymásnak, hisz ha majd elé állunk ,visszamosolyognak majd a tükörképeinkkel együtt a túloldalról a csodáink. Így szó ne mondjon semmi titkot el, maradjanak azok lelkünk virágzásának szirmai. Amik annak a kertnek virágát alkotja, mit Édennek neveznek.
Schnabel Annabella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése